John Blanche művészetében megfoghatatlan kifinomultsággal keveredik össze és jelenik meg szerves egységként szépség és csúfság. Álomszerűen groteszk képeinek világába könnyű belefeledkezni, figurái, tájképei vonzóan valóságosnak tűnnek, valahol messze, a realitás határvidékein túl.
Nem tudjuk, hogy nevessünk-e a kakhabadiak építészetén, avagy ámuljunk azon. Mert nincs egyetlen épületük, házuk vagy tornyuk sem, még a városaikban sem, sőt, ott a legkevésbé, amelynek falai egyenesen állnának. Szabályosságnak nem bukkan nyomára a szemlélő, az utcák éppolyan girbegurbák, mint amilyen ferdék és megdőltek a rendetlenül és sűrűn egymás mellé, sőt, egymásra zsúfolt házak. Kharéban láttunk egy karcsú tornyot, melynek alapja nem volt több tíz lépésnél, és úgy tűnt, csak a jó szerencse tartja egyben falait, és mégis, tulajdonosa jókora lakot építtetett a tetejébe, mely olybá tűnt, mint egy ormótlan vízfej egy zsiráf nyakán. Nevetni való ez az építészeti stílus, főleg, ha eszünkbe idézzük a shamutanti gnóm történetét, ki állítólag nagy igyekezetében addig építkezett, míg tornyába falazta magát. De csodálhatjuk is a kakhabadiak groteszk építményeit, hiszen meglepő formáik ellenére meglehetősen tartósak, és csak a legritkább esetben dőlnek össze. Mivel szinte képtelenek egyenes vonalak megrajzolására és számukra a vízszintes és merőleges fogalma úgyszólván ismeretlen, nem csodálkozhatunk azon, hogy házaikban szűken kanyargó csigalépcsők vezetnek a felsőbb szintekre. Mivel azonban bútoraik többnyire ormótlanok és nehezek, tehát a lépcsőkön való felcipelésre teljességgel alkalmatlanok, ezért a legtöbb ház padlására darukat, felvonókat eszkábálnak, és ezek segítségével emelik be bútoraikat az ablakon át a szobákba. Anyagi kultúrájukra is a végletesség jellemző. Durva, ormótlan, elnagyolt tárgyaik készítésekor általában teljes mértékben a célszerűséget tartják szem előtt, ugyanakkor a legügyetlenebb kakhabadi is törekszik kacatjait és ruháit egyedivé tenni valamiféle díszítéssel. Semmi meglepőt nem találnak abban, ha valaki az övén fityegő, agyoncifrázott és méregdrága erszénye mellé egy ócska, rozsdás böllérkést, vagy akár valami bizarr testrész-trófeát akaszt. Az újdonság varázsának általában egyikük sem tud ellenállni, ugyanakkor hajlamosak valósággal beleszeretni egyes tárgyaikba, olyannyira, hogy némelyek soha le nem veszik azt a ruhát, amit egyszer felöltöttek, addig toldozzák-foldozzák, amíg le nem foszlik róluk. Mégsem szólnánk igazat, ha ízléstelennek mondanánk megjelenésüket. Sokkal inkább egyedinek, sajátosnak, vagy meglepőnek kellene neveznünk. Egyébiránt a kakhabadiakra testileg is a végletesség jellemző, néhányan hihetetlenül filigránok, mások elképesztően vaskosak. E föld nőinek rendszerint dúsak a kebleik, széles a csípőjük, telt az ajkuk, de rendkívül karcsú a derekuk, vékony a bokájuk, csuklójuk és nyakuk.
