Még aki háttal ült az ajtónak, az is hamar észrevette, hogy a kocsmazaj halkulni kezdett, majd megszűnt. Ugyanakkor kint megdördült az ég, villám rohant át az égen és a borzalmas reccsenésbe beleremegett a falu és a fogadó. Egy roppant jelenség állt az ajtóban. Árnyékát egy pillanatra a szemközti falig röpítette a villámcsapás rideg fénye. Ahogy a mennydörgés utolsó moraja is elhalt, a baljós jelenés belépett a fogadóba, lépteit súlyos koppanások kísérték. Kintről az eső monoton dobolása váltotta föl a hirtelen elillant zsivajt, hideg szél süvített be, és érintésébe beleborzongtak még a kandalló mellett ülők is.
A fogadóba lassan bevonuló alakot egyetlen szó nélkül bámulta mindenki. Hatalmas termete elképesztő volt. Az ötvenes éveit taposó férfi nem lebecsülendő magassága fel sem tűnt rettenetes kövérsége mellett, valóságos zsírhegyként nyomult előre, súlya minden bizonnyal meghaladta a két mázsát. De nem ez volt benne a legbizarrabb, hanem az, hogy bal lába combközéptől hiányzott. Mankóval járt, egy barokkosan díszes és robosztus holmival, melynek vége szinte a megszólalásig élethű, meztelen lábfejjé volt kifaragva. Ettől koppantak olyan vészjóslóan léptei. Bal karjának dagadt és szőrös ujjai ezt a tárgyat markolták, jobbja döglött harcsaként lengett teste mellett. Megjelenése sokkal inkább volt groteszk és ijesztő, mintsem nevetséges, és aki az arcára nézett, az többnyire félve kapta el róla tekintetét. Rengő tokái fölött vékony, vértelen ajkak feszültek, szemöldöke, szempillája szinte nem is volt, apró disznószemei ugyanakkor olyan ijesztő érzéketlenséggel fürkészték a külvilágot, akárha üvegből lettek volna. Ódivatú, rizsporos parókája, ódon, sötét ruházata szebb napok rég letűnt pompáját visszhangozta, a mellén fekvő súlyos ékszererdő pedig mesés gazdagságot sejtetett. Még a fogadó legostobább és legrészegebb vendégei is azonnal felfogták, hogy a baljós és iszonytató idegen nem egyszerű vidéki jöttment, hanem valami jelentős és hatalmas személyiség.
